„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom,
örüljetek. Emberszerető jóságtokat ismerje meg mindenki!
Az Úr közel van.”
Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja; aminek semmi más
alapja nincs, csak ez, hogy az Úr közel van.
Az öröm lehet a remény forrása is, mint Szofoniás próféta
idejében, amikor a választott nép visszatért a fogságból.
Szívükben ott a remény és az öröm: Szabadítót küld az Isten!
Szent Pálnál az Úr közelsége mellett megjelenik az
emberszerető jóság. Bölcs ez a Pál, mert mintha tudta volna,
hogy ezzel nekünk, kései hívő-társainak is gondunk lesz:
nevezetesen az, hogy nem elég csak örvendezni magunkban az Úr
érkezésének és magába fordult keresztényként éldegélni, hanem
szükség van tettekkel is összhangba hozni a lelki
élményeinket.
Jó látni, hogy a Keresztelő sem mást kér a hozzá forduló
kérdezőktől, csak egy kis emberséget, szív-jóságot.
Megdöbbentő, hogy az Előhírnök nem kér nagy tetteket, feltűnő
adományokat, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűségben és
becsületes kötelességteljesítésben megnyilvánuló konkrét
testvéri szeretetet.
Visszatérve a páli írásra, a szónak, amit jóságos
emberszeretetnek fordítottak, epieikeia, lehet ilyen jelentése
is, hogy méltányosság, szelídség.
De helyén való-e az örvendezésben a szelídséget emlegetni?
Azt hiszem, hogy igen.
Mert valahogy úgy alakulunk, hogy időnként elfelejtjük, hogy
dölyfösen, követelőzve nem várhatjuk az urat. Egyik
paptestvérem mesélte, hogy bement valaki temetést intézni
hozzá, és előadta a kéréseit, s nem is azokkal volt a baj,
hanem a kérések hangnemével, amit az atya szóvá is tett, mire
ezt a választ kapta: az beszél, aki fizet. Lehet – mondta az
atya – csakhogy az a kocsmában van és nem a templomban!
Átértelmezve a történetet, lehetünk a közelgő Úrral szemben
követelőzőek mi magunk is, időnként teljes jó szándékkal.
Pedig a szívünkben lévő hit mást sugall.
Prohászka írja: „..ha reflektálunk és magunk is tüzet akarunk
gyújtani, csak hamar észre vesszük, hogy sötétben vagyunk.
Akit a lét sötétsége vesz körül, az csak szerény lehet;
az éj szerény, a madár, aki hallgat az éjben, szerény..”
Örvendezésre hív a vasárnap: van bennem öröm az Úr érkezésére,
tudom-e szelíden várni? Az élet maga is arra indít, hogy szerények
legyünk, s mégis mennyi bennünk a bizonyítási vágy, hogy mindenáron
lássák, hogy vagyunk valakik, s pláne hogy ezt a közelgő Úr lássa meg.
Elfogadni az élet olyannak amilyen, többet ér, mintha nincs
béke, szelídség a szívünkben, s hiába hajszoljuk bele magunkat
és környezetünket a bizonyításba, hogy érünk valamit, nem lesz
öröm bennünk.
Még van idő elrendezni a dolgainkat elménkben és
a szívünkben.
Még van idő belátni, hogy a közelgő Úr felé
vezető úton csak szelíd örömmel lehet tovább jutni,
boldogságot remélni.
Kiss Ulrich SJ gondolatai 2003